|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Huszár Szilamér 2004. november 9.Október folyamán megalakult a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) ifjúsági szárnya. Egyelőre Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron és Marosvásárhelyen jött létre szervezet, de a ,,gombamód szaporodó ifjúsági polgári szervezetek az országos alakuló ülésre készülnek” – olvasható Huszár Szilamér elnök sajtóközleményében. A sepsiszentgyörgyi polgári ifjak célja feltérképezni a város fiatalságának problémáit, ennek alapján fellendíteni az ifjúsági életet, terjeszteni a keresztény-nemzeti értékeket, ellátni elsősorban a diákok, egyetemisták érdekképviseletét. A szentgyörgyi szervezet – amelyet Huszár Szilamér elnök mellett Nemes Előd alelnök és Nagy Zoltán elnökségi tag irányít – a megye városaiban és községeiben alakuló, ifjakat tömörítő polgári csoportosulások összefogására is vállalkozott. /(Dánél): Polgári ifjak szervezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 9./2014. június 19.Harangok az új református templomtoronyba (Egyházi élet – Reformátusokról nem csak reformátusoknak)Székelyföldön zuhanó tendenciát mutatnak gyülekezeteink anyakönyvi adatai: az elhalálozások száma messzemenően magasabb, mint a keresztelőké. De akadnak ellenpéldák is. Ott, ahol templomok épülnek. Jelenleg Erdélyben két református gyülekezet épít templomot: az egyiket egy kolozsvári, a másikat a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református közösség. A Gyöngyvirág utcai egyházközség épülő új templomáról az elmúlt időszakban többször is hallhattunk. Idén augusztusban lesz három éve az alapkő letételének, a falak már állnak, a torony kimagaslik az épületek közül, hirdetve a távolról érkezőnek, hogy Isten háza épül. Bancea Gáborral, a gyülekezet lelkipásztorával beszélgetve megtudtuk, hogy a templom építésének költségvetését szinte teljes mértékben belföldi forrásokból biztosították. Hangsúlyozta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kiemelt támogatását. Az épülő torony magassága elérte a tizennégy métert. Erre rájön egy úgynevezett sisak, amellyel a torony összességében huszonkét méter magas lesz. Időközben derült ki: ha a gyülekezet harangot akar, annak most jött el az ideje. A harangokat be kell költöztetni, mielőtt a toronysisak helyére kerül. A lelkipásztor, a presbitérium, valamint a hívek hitének köszönhetően két harang öntéséről határozott a gyülekezet. A nagy harang a Reformáció 500 nevet kapja, annak jelzéseként, hogy 2017-ben a reformáció ötszázadik évfordulóját ünnepeljük, és előreláthatólag a templom is elkészül addig. Kálvin nevét viseli majd a kis harang, hiszen ebben az esztendőben Kálvin-évfordulót ünnepelünk – ezzel is hálát adunk az isteni gondviselésért az idei sepsiszentgyörgyi Református Világtalálkozó alkalmával. A Sepsi Református Egyházmegye tanácsa az év elején döntött arról, hogy 25 ezer lejjel támogatja az építkezést, arányosan az egyházmegyéhez tartozó református hívek számával. Így jelképesen mindenki, aki az egyházmegyéhez tartozik, egy lejjel járult hozzá az építkezéshez. A gyülekezet elnöksége úgy határozott, hogy ezt a felajánlást a harangok öntésére használják fel. A harang tehát mindenkiért szól. Ez körülbelül az egyharmadát jelenti a költségeknek. A lelkipásztor ezúttal is további lelkes támogatókat keres. A munkálatra Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő mestert kérték fel, aki egy négy és fél mázsás nagy harangot, ennek párjaként pedig egy kétmázsás kis harangot önt majd. A lelkipásztor kirándulást szervez a gyülekezet tagjaival Székelyudvarhelyre, a harangöntés valamelyik fázisára, hogy a mester műhelyében közösen imádkozzanak, énekeljenek, és végignézzék a csodát, amint az anyagból talán évszázadokra szíveket hívogató éneklő Lélek születik. Huszár Szilamér Az Egyházi élet támogatója a Sepsi Református Egyházmegye. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. november 13.Az egyház nem szolgáltatás (Reformátusokról nem csak reformátusoknak)Az elmúlt héten az Erdélyi Református Egyházkerület generális konventje a sepsiszentgyörgyi belvárosi református gyülekezetben tett hivatalos látogatást. Az ünnepi programsorozat nyitóakkordjaként Kató Béla püspök jelenlétében a felújított templomtoronyra elhelyezték az egyházkerület címerét és a székely címert, ezzel is jelezve a református közösség, valamint a székely nép identitásának létét és erejét. A ceremónia végén Pap Attilával, a gyülekezet lelkipásztorával beszélgettünk, aki készséggel számolt be a püspöki vizitációról, valamint a további teendőkről. A lelkipásztor nehezményezte, hogy napjainkban az emberek az egyházra szolgáltatásként, és nem szolgálatként tekintenek. Ennek hátránya, hogy a befizetett egyházfenntartói járulék ellenében valamilyen szolgáltatást várnak, gyakran az egyházmegyét vagy egyházközséget érint szociális gondok megoldását. Továbbá a lelkipásztor kiemelte a háromszéki reformátusok egyházzal szembeni negatív attitűdjét is, amely – mint fogalmazott – gyakran tapasztalható a lelkész közvetlen munkatársai részéről is. Elmondta: találkozott olyan egyházközséggel, ahol a presbiterek kijelentették, azért van a lelkész, hogy imádkozzon az egyháztagok helyett is. Fontosnak tartja a mentalitásváltást, amely – mint mondta – nem könnyű feladat, azonban elengedhetetlen lépés a további építkezés szempontjából. Hangsúlyozta a gyermekekkel, fiatalokkal való munka fontosságát, a vallásórák megtartását, a konfirmandusok hitbeli megerősítését. Eddigi tapasztalataira alapozva elmondta, ezek megszervezése és eredményes kivitelezése elsősorban nem a lelkipásztortól függ, hanem a szülőkkel, családokkal való személyes kapcsolat meglététől. Ezt a személyes kapcsolatot csak a gyülekezeti tagok otthonában lehet kialakítani a családlátogatások során. A lelkész megfogalmazta abbeli szándékát, hogy a közeljövőben felkeresi a kisgyermekes családokat. Szeretné nyitottá tenni a gyülekezeti szeretetszolgálatot, hogy ne csak az egyes tisztségeket betölt személyeknek legyen lehetőségük részt vállalni a gyülekezeti diakóniai feladatokban, hanem minden egyháztagnak. Végezetül egy kéréssel fordult a gyülekezet felé: a családlátogatások alkalmával fogadják nyitott szívvel és lélekkel a lelkipásztort. Huszár Szilamér Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 6.Egy élet 37 másodpercbenBeszélgetés Pászka Lehel világrekorderrel Amikor megérkeztem Pászka Lehel műhelyébe, azzal fogadott: osztálytársakként nem gondoltuk, hogy egyikünk lovas íjászként interjút ad a másiknak. Húsz év után megtermett férfi fogad. Teljes alázattal lovas íjásznak vallja magát, holott a Székely Vágtán világrekordot állított fel. Pontosan 37,74 másodperc alatt Vackor nevű lován, szőrén ülve, íjával tizenötször talált célba. – Mikor döntötted el hogy lovas íjász leszel? – Már gyerekkoromban az íjak és a honfoglalás kori fegyverek, valamint azok működése körül forgott az érdeklődésem. A ló mint gyermekkori szerelem kísért végig utamon. Gyermekkoromban, ha elmentünk kirándulni, és megláttam egy lovat, egész nap sírtam, hogy az nekem kell, és haza kell vinni – persze akkor azt még nem értettem meg, hogy a ló nem fér be az autóba. Nagyapám már akkor mondogatta szüleimnek, hogy a gyermekkel ,,baj lesz”, mert a lóból nem tudják majd kinevelni. Addig azonban nem vettek komolyan, amíg tényleg vettem egy lovat. Megvolt a ló, kezdődtek otthon a bajok, hogy el kell adni, mihamarabb meg kell szabadulni tőle, mert a lótartásnak költségei és kötelezettségei vannak. Ez addig ment, amíg sikerült mindenkivel megértetnem, hogy képes vagyok egy lovat eltartani, reggel korábban keltem, este később feküdtem, mérsékeltem a szórakozást, többet dolgoztam, és időközben sikerült úgy kialakítanom, hogy ahol én vagyok, ott vannak a lovaim is. Jelenleg négy lovam van. – Mit lehet tanulni egy lótól? – A lóval való foglalkozást, a törődést. Aki a lótól tanul, csak jó dolgokat tud elsajátítani, feltéve, ha a lónak nem volt rossz tapasztalata, de még egy elrontott lótól is van, mit tanulni. Ha rúg vagy harap, azt vagy bántották korábban, vagy adott helyzetben rossz élménye volt, és ő így jelzi, hogy bizalmatlan, és távol akarja tartani magától az embert. Az a ló, amelynek nem volt rossz élménye, barátságos, kíváncsi, meg tudja mutatni az igazi arcát, hogy ki is ő valójában. Nagyon fontos dolog, hogy a lótól mindig csak azt várjuk el, amit megtanítottunk neki. – Miért döntöttél úgy, hogy szőrén ülöd meg? – Fontos tudni, hogy a ló egy menekülő állat, melynek az a tulajdonsága, hogy rúg és harap. Ha felhelyezünk egy nyerget, vagy akár egy pokrócot is felteszünk a hátára, az szigetelést képez, egyfajta eltávolodást a ló és lovas között. Nincs tökéletes összhang, kontaktus ember és ló között, nem érzi az állat merevségét, összerezzenését. Márpedig a ló, mielőtt cselekedne bármit is, jelzést ad. Nagyon fontos, hogy érezzük a lovat, mert így növeljük a reakcióidőnket: tudni fogjuk előre, mit készül tenni. Mondok egy egyszerű példát: mielőtt a ló rúgna, általában szokott egyet csapni a farkával, hogy távolodj el. Tehát ő jelzéseket ad, hogy nem jó helyen vagy, és csak utána cselekszik. Számtalan jelzés érkezik akkor is, amikor a ló hátán ülünk, és ezek nagyon fontosak, hogy el tudjuk kerülni a baleseteket, összhangban tudjunk maradni vele. – Hogyan kerültél kapcsolatba az íjászattal? – Honfoglaló őseink harcmodora iránti tiszteletből és csodálatból vettem kezembe az íjat, Bölcs Leó bizánci császár azt mondta a magyarokról, hogy két dologban voltak felülmúlhatatlanok: az egyik a lóról való visszafelé nyilazás, a másik a gyors és pontos végrehajtása a parancsoknak, ami a csatatéren elengedhetetlen. Az íjászat megtanít egyfajta fegyelemre, összpontosításra. Az íjászat és lovaglás együttesen képezik a lovas élet csúcsát, tehát a tökéletes ló és lovas közötti kapcsolatot. – Honnan jött a bátorság és az ötlet a világrekord megvalósításához? – Mindent külön elemeire szedtem, az íjászatot, a lovaglást, és az elmúlt tizenöt évem erről szólt, az esés- és töltéstechnikáról, a gyors és pontos lövésről, lóhátról való lövésről, és mindezt szétszedve és összerakva gyakoroltam éveken keresztül. A tavalyelőtt a vágta után volt egy olyan baráti beszélgetés – ez volt a rekord kiindulópontja –, ahol azt mondták, hogy a székely vágtás pálya rossz pálya. Erre én azt válaszoltam, ha egyvalaki végig tud menni rajta, akkor másoknak is sikerül. Elsősorban mindenkinek lovával és önmagával kellene foglalkoznia: legyünk mi olyan lovasok, hogy ne a pályára panaszkodjunk. Nem értettek egyet velem, s én akkor azt mondtam: azon a pályán végsebességgel végigvágtázok. Ennek az lett a következménye, hogy számtalan variációban megfogalmazták, miként halok majd meg a pályán. Végül azzal zártam le a témát, hogy vágtázás közben még ellövök tíz nyílvesszőt. – A rekord megvalósításakor csapatmunkára volt szükség. Kik támogattak? – A Vadon Egyesület és Demeter János, annak elnöke volt nagy segítségemre, azt mondta nekem, hogy én csak a lóra és a nyílvesszőkre figyeljek, a többit ők megoldják. Így születhetett meg a világrekord, amit ezúton is megköszönök. – A 37,74 másodpercben, ami a rekordidőd volt, tizenöt éved van benne? – Nem, az egész életem. Mielőtt elkezdtem lovas íjazni, tíz évig karatéztam, onnan hoztam magammal az eséstechnikát, ami elengedhetetlen egy lovas íjász életében. Olyan fizikummal áldott meg a sors, ami feltétele volt a sikernek, ennek is köszönhetem, hogy nem félek a lótól. Technikai emberként is nagyon fontos, hogy minden lószerszámot saját kezűleg el tudok készíteni, meg tudok javítani. Nem utolsó szempont, hogy egy sikeres lovas íjásznak erős családi háttere kell hogy legyen, akit kicsitől nagyig mindenki támogat. El merem mondani: egy harcosnak alapfeltétel, hogy a vasalt nadrág és a meleg étel ki legyen téve naponta az asztalára. – Hogyan élted meg a világrekord pillanatait? – Lovas nemzetként a múltban élni szép dolog, de a múltat áthozni a jelenbe, hogy a most élők átéljék mindazt, amit őseink cselekedtek, fantasztikus, felemelő érzés. Azt hiszem, kellett ide egy nagy adag isteni segítség. – Mit lehet tudni a készülő Pászka Lehel-lovasiskoláról? – Ahhoz, hogy az úton tudjak maradni, látnom kell azt. Én tudom, mire vagyok képes, azt is, hogy ezt meg tudom tanítani annak, akit érdekel. A lovasiskola igénye akkor vált világossá számomra, amikor egyre többen kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének. Nem az én ötletem volt, a sors akarta így. Önerőből szinte lehetetlen megvalósítani egy lovas iskola beindítását, a támogatókat folyamatosan keresem, nagy szükség lenne egy fedett pályára is, hogy ne függjünk az időjárás viszontagságaitól. Mint más iskolákban, itt is feltételekhez kötött a tanulás, fontos szempont a jó fizikum, valamint ötlépcsős tesztet kell majd teljesítenie annak, aki lovas íjász tanonc szeretne lenni. Huszár Szilamér Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 9.Ars Hungarica NagyszebenbenJavában zajlik az Ars Hungarica fesztivál Nagyszebenben. A kulturális élményen túl a rendezvénysorozat célja hangsúlyozni a magyar jelenlétet a Kárpát-medencében, és művelődési platformként bemutatni értékeinket más nemzetiségű érdeklődőknek. A nyolcnapos fesztiválról a szórványban élő Serfőző Levente főszervezővel beszélgettünk. – Tizenkettedik alkalommal zajlik Nagyszebenben az Ars Hungarica. Honnan indultatok és hol tart most a fesztivál megítélése? – Induláskor, még a Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa cím előtti évben, kulturális élményt és a nemzeti hovatartozáshoz „kapaszkodót” igyekeztünk teremteni, kínálni a helyi magyar közösség számára. A más nemzetiségűeknek meg jellegzetesen magyar bemutatkozási platformként kínáltuk. Következett a 2007-es év, amikor egy igen sikeres nagyszebeni évadban a magyar kultúrát nem csemegeként, hanem közösségi összetevőként kellett bemutatni. Ezt a következő, 2008-as évben nagy zuhanás követte, és sokan azt feltételezték, hogy itt is a vége. De mi nem így gondoltuk és nem ezt terveztük. Minden nehézség ellenére folytattuk, és ismét megszerveztük a rendezvényt. 2008–2010 között csak háromnapos fesztivált tudtunk lebonyolítani. Ezt követően a helyi tanács minden évben támogatja fesztiválunkat, és közben más mecénásokat is meggyőztünk, hogy a nagyszebeni Ars Hungarica kulturális fesztivált érdemes felkarolni. Jelenleg ott tartunk, hogy önállóságunkat kevesen kérdőjelezik meg, saját belátásunk és elképzeléseink szerint szervezzük a fesztivált. Az is igaz, hogy több intézménnyel és támogatóval értékes partneri kapcsolatot ápolunk, és ezt megpróbáljuk a legjobb tudásunk szerint kamatoztatni Nagyszebenben számukra is. Idén, tizenkettedik alkalommal nyolcnapos eseményt szerveztünk, és mintegy 35 külön programmal várjuk az érdeklődőket. Igyekszünk minden korosztályt megszólítani, minden igényt lefedni műsorajánlatinkkal. Nagy öröm számomra, hogy a gyermekek és fiatalok pedagógusaikkal együtt kapcsolódnak be, de az egyházak is támogatnak, befogadóak, partnerek a szervezésben. Ahogy azt a tavaly fogalmazta meg Nagyszeben polgármester asszonya, Astrid Fodor: Az Ars Hungarica kulturális fesztivál a térség magyar jellegű márkájává nőtte ki magát. – Szórványban mekkora kihívást jelent minőségi kulturális fesztivált szervezni napjainkban, vagyis a magyar kultúrát népszerűsíteni? – Az Ars Hungarica kulturális fesztivál a helyi magyarok számára kapaszkodó és iránytű jelleget is rejt magában. Közösségünk megmaradását és fejlődését nemzetünk értékrendszerében mindennapi tevékenységünkkel, konok kitartással érhetjük el. Ezt vallja egyesületünk vezetősége az együttműködések kialakításában, partnerkapcsolatok rendszerében. Nagyszebenben és környékén magyar kultúrát népszerűsítünk, büszkeséggel tölt el, mivel e gazdag nemzet tagjai lehetünk. Félelem és visszafogottság nélkül hívjuk meg eseményeinkre a más nyelvet beszélőket is, de fokozottan örülünk, ha azt látjuk, hogy az etnikailag vegyes házasságban élők is részt vesznek programjainkon. Tudjuk, hogy térségünkben sok ilyen család él, amelynek magyar vonala hangsúlyosan függ attól is, hogy a magyar intézmények mennyire képesek lépést tartani a mai társadalommal, a mai értékrendszerrel, nem feledkezve meg az alapokról. – Visszajelzések alapján a több éve sikeres fesztivál mennyire fontos a helyi közösségnek? – Úgy értékeljük, hogy semmi különbség sincs köztünk és a más vidéken szervezők között. Talán emiatt vagyunk sikeresek, és közösségünk értékelése, visszajelzése sem késik. Egyenlő rangú polgárai lettek a nagyszebeni magyarok a Kárpát-medence bármely szögletében élőkkel, ugyanakkor helyi viszonylatban is megbecsült és tisztelt lakosai vagyunk Nagyszebennek és környékének. Az elmúlt évek munkájának és az események megszervezésének talán ez a legfontosabb hozadéka. – Van olyan kiemelkedő hagyománnyal bíró esemény a programsorozatban, amely az Ars Hungarica fesztivál helyi jellegzetességét hivatott erősíteni? – Igyekszünk minden évben műsorra tűzni találkozásokat elősegítő rendezvényeket, miként arra is törekszünk, hogy ne hiányozzanak a „helyi hungarikumok” sem. Példaként említem a hagyományos nagyszebeni szüreti bált, melyre nagy szüksége van közösségünknek. Amúgy semmit nem szeretnék kiemelni, mivel minden esemény fontos számunkra. Teljes műsorunkat a www.szeben.ro honlapunkon lehet megtekinteni illetve a fesztivál Facebook-oldalán. – Fesztiváligazgatóként mit üzensz a Székelyföldön élő közösségnek? – Sok kapcsolat köt Székelyföldhöz, feleségem csíkszeredai gyökereitől kezdve a számtalan ismerősig és barátig. Együtt vagyunk egy nagy család és segítenünk kell egymást. Székelyföldnek erősnek kell maradnia, ebben mi úgy segíthetünk, hogy felvállaljuk értékeinek bemutatását és az esetleges ellenszenveket tompítjuk ezzel. Másik szempont pedig az, hogy egymást ne kirekesztettnek, különcnek tekintsük, hanem együttműködő, egymást erősítő partnernek. Szeretettel várunk mindenkit Nagyszebenben! Huszár Szilamér / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
